Rafael Balázs: Barcelona - Spanyolország - 2007. április

2007 húsvétját Barcelonában terveztük eltölteni. Nem húsvétolni igyekeztünk ezerötszáz kilométerre. Az éppen a húsvéttal egybeeső tavaszi szünetet használtuk ki egy régen vágyott utazásra. Sikerült, nagyon megérte. Csak éppen a húsvétból – meg a Földközi-tengerből – nem láttunk semmit.

A fapadossal kezdődött. A tervezett hat napra olyan kedvező árú ajánlatot találtunk az egyik diszkont légitársaságnál, hogy vétek lett volna kihagyni. Egy bökkenő: gépünk Pozsonyból indul, oda érkezik. Utólag kiderült, többszörösen is jól jártunk. Hangsúlyozom a pozsonyi reptér nagyon kedvező szolgáltatását: aki onnan SkyEurope járattal utazik és oda visszaérkezik, őrzött helyen hagyhatja úgy a kocsiját, hogy megérkezésekor egy sima kártyacserével kijöhet a parkolóból, s egy fillért sem kell fizetnie. Csekélyke szlovák tudásom(?) is elegendő volt mindennek lebonyolításához. Visszaérkezve pedig sértetlenül várt minket Skodánk.

Esőben indultunk a kocsival, permetben szálltunk fel, vakító napfénybe érkeztünk két óra után. Szállásunk egy : a szaléziak Martí Codolár-háza nem állami apanázsból, hanem turisták fogadásából (is) tartja fenn magát. Gyönyörű, késő barokk palota, korszerű kollégiummal, hotellel, reggelivel, igencsak barátságos áron.
A rendház olyan magasan van a tengerparthoz képest, mint a budai János-hegy a Dunához. Ötszáz méterre tőle ott fut a nagyon jó, nagyon gyors, minden felé elszaladó metró.

Csonka hetünk a csodálkozás jegyében telt. Fő úticélunk a múlt-múlt századforduló egyik legjobb építészének, Antonio Gaudinak „felfedezése” volt. Évtizedek óta izgatott minket, milyen lehet testközelből a szecesszió katalán mesterének munkássága. Tömören: izgalmas. Bővebben: irigylésre méltó az a helyzet, hogy egy éppen hihetetlen fejlődésnek induló város vezetése a XIX. század végén ilyen magától értetődően adjon szabad kezet egy ekkora alkotónak és társainak, tanítványainak.
Fentről, a hegyről, szállásunktól pálmaerdő közepéből nézünk le. Ott lenn kőrengeteg, mintha Jeruzsálemet látnánk. A háttérben sejlik a Földközi-tenger. Benn aztán mindenütt fák. Javuk platán, sok-sok pálma, szilfa, virágzó díszszilva, erdőnyi bazsarózsa, lila akác az utak mentén, házak tetején, parkokban. És egymás mellett azok az épületek, amelyekért jöttünk. Valóban lélegzetelállító a Casa Mila, vagy La Pedrera, a Kőbánya, otthonosan izgalmas a Casa Batllo, érdekes a Güell-park pihenő mellvédje és az ottani két Mikulás- vagy Jancsi és Juliska-ház. A csempe és a pirogránit, a mozaik és a lírai szecesszió megannyi vonala beleég az agyunkba. Ugyanúgy mint a tanítvány Doménechi Montaner munkája, a Katalán Zene Palotája, egy mai hozzáépítéssel.

Más, egészen más a főmű. A befejezetlenségében is izgalmas Sagrada Familia székesegyház. Monumentális, hatalmas – csak éppen azt nem tükrözi a talán a neogótikához közel álló katedrális, amit a többi hatalmas templom: a fenséget, a magasztosságot. Óriási munka, építészeti látványosság – de ha egyszer befejezik, valóban szakrális hely lesz?
Nyugat-Európában, elsősorban Hollandiában, Belgiumban, Franciaországban figyelhette meg eddig jelen sorok írója, hogy az utcakép harmóniája mennyire fontos – legalábbis arrafelé. Közben üvöltő káosz uralkodik Közép-Európa városaiban – mondjuk az Andrássy út, vagy a prágai Vencel-tér, Bécs közepe lehet a kivétel. Nos, Barcelona centruma olyan, mintha körülbelül tizenöt mai Andrássy utat építenénk egymás mellé.
Kivéve a Barri Goticot. Ez a gótikus negyed szűk utcácskáival és minden házán millió részlet-meglepetésével éles kontrasztja és egyben párosa az előbbinek. A közepén álló La Seu (Szent Eulália) katedrális a legtisztább gótika csodája. Külön érdekessége belső udvara, ahol – mint a mitológiai görögök – káráló házőrző libákat tartanak, hagyományból, pálmák és narancsfák között. Itt futottunk össze esztergomiakkal az inkább hangos, mint megilletődött húsvéti nagymisén.

Húsvétkor mentünk. Bíztam néhány, útikönyvek ígérte körmenetben, szertartásban – biztos rossz felé csavarogtunk, nyomukat sem láttuk. Bizony, nagyon világias már itt minden, pedig valaha a borzalmas inkvizíció egyik „jeles” városa is volt Barcelona.
Leglátványosabban ez a Ramblas-n látható. Ez egy több szakaszból álló, széles sugárút, platánóriásokkal, alattuk az állandó bazár. Virág- és kisállat-, bizsu- és kacatvásár, köztük a ma oly divatos élőszobor-kreációk.

Megfoghatatlan, de mégis, majd mindenen érezhető a katalán nemzeti büszkeség. Nem szorongva élik meg (relatív) kisebbségüket, mint a mi külországi magyarjaink. Autonómiájuk teljes és működőképes. Katalánságuk egyik legszebb bizonyítéka a saját nemzeti galéria. Fenn, a Montjuich-hegyen lévő hatalmas épületben a román és gótikus művészet csúcsai, a Pireneusok beli kis, már-már összedűlő kápolnák idementett, újraépített fantasztikus apszisai, falfestményei. Kicsit odébb pedig egy össznemzeti múzeumfalu: a mi pesti Vajdahunyadunknál jóval nagyobb; Cadíz, Sevilla, Cordoba, Gibraltár hangulatával.

Egy másik nap Picassóé. Korai, kék és rózsaszín korszakos munkái mellett igen jó, ironikus sorozat egy Velasquez-képről, A kis infánsnőről. Mindez négy, szomszédos gótikus palotából álló múzeumban.

Bár a tavaszt itthon hagytuk, ott nem volt valami jó időnk, a város nagyon élt. Hihetetlenül jó és igényes zenék (gitár, gitár és megint gitár) az utcán, a metrólejáróban, a kávéházakban. Amit időnként elnyom a focinézők táborának moraja. Óriás kivetítőkön mindig (reggel kilenckor és este tízkor is) meccset néznek. Két gyerek, ha összeáll, csak focizik. A legszűkebb sikátorban is.
A főutcák bizony igen drágák, de két sarokkal odébb azért minden megfizethető. Éttermünkre hamar rátaláltunk, néhány lépésre a La Seutól. Egyfajta önkiszolgáló, keleti személyzet, helyi zöldségek, katalán melegételek, pohár vörös-, fehérbor, hétközben 8,40, hét végén 9,70 euróért – bármennyit ehettünk! Persze van előkelő, helyi specialitás is másutt – még mindig nem az átlagmagyar zsebéhez mérve.

Utazás. Közröhej, mit kínlódnak a mieink a ferihegyi kapcsolattal; nos, ott vonat megy be a reptérről a központba, a város alatt hihetetlenül sokágú a vonatközlekedés, + hatvonalas a metró. Föld alatt, föld felett 6,10-ért tízszer utazhatunk bármin a kombinált jeggyel. Aki másra vágyik, annak jut konflis, fekete-sárga taxi (Toledók és Octáviák) vagy a két+egy személyes bringóhintó, angolul beszélő fiatal tekerőkkel.
Csodálatos volt. Visszamegyünk?

Árak: repülőút hármunknak 90 ezer odavissza.
Közlekedés: vannak 10-es tömbjegyek, nagyjából mint Pesten, mindenre jók. Busz, metró, ez a legfotnosabb. Mint Pesten, csak éppen tiszta és megbízható.
Étkezés: keleti éttermek, önkiszolgálók, három utcával beljebb a főúttól 8-9 euró. A szállás reggelije igen bőséges. Üzletek: szupermarket alig van, de szintén eldugottabb helyen minden olcsóbb. Bp + 20 százalék.
Szállás: három főnek (egy gyermek) 36 euró reggelivel.
Utikönyvek akadnak, általában jók, de van egy-két használhatatlan, színes bóvli is.

Rafael Balázs